Ezerszer elgondolokdtam már azon, mi lenne, ha csábításba esnék.. Mennyire mehet el az ember a saját önbecsülését, és hitelességét kockáztatva? Mindegy, hogy a külvilág mit gondol rólad, mert úgyis magadra robbantod csernobilt akkor, ha olyat teszel ami már nem fér bele a tipitapi puszinyusziba.. Menyi kell hozzá? Nem sok. Belenézel az ismeretlen szempárba, elvarázsol az új mosoly, megboldondulsz az új gesztusaitól. És amikor már hetedszerre kapod azon magad, hogy ugyanakkor mész rágyújtani, ugyanakkor nézel oda(rá), és direkt megvárod, amíg egyszerre mehettek el melóból, persze ügyelve arra, hogy neki ez ne tűnjön fel, akkor az mi? De a legrosszabb, amikor a világ legtetrmészetesebb dolga, hogy elhívod kávézni(lazán felborítva ezzel estédet), és mindeközben pár percenként azért átfut rajtad, a who the fuck is IAM???!!!

És mennyire jó, hogy ez ennyiszer beugrik. Mert innen tudod, hogy szereted! Csupán arra kell az idegen nő, hogy magadnak bizonyíts. Mert folyamatosan kell a visszajezést, hiszen a bekocsonyásodás a minden elrontó halál szagát hozza magával. De ha érzed, hogy partiban vagy, akkor igazából, az égvilágon semmi problémád.

Kérdés, hogy a harmadik csajnak mit mondasz, amikor véletlenül megmutat fent valamit, és véletlenül a kanapén találod magad, amint félreérthetetlen helyzetben, a legdögösebb macskapózban szervírozza a teácskádat? Meleg tea, ismeretlen filterrel, hívogató csészében??

Hmm???