Igazából nem most. Csak olyan szinten el vagyok veszve, hogy már szinte meghaltam itt belül a blogban.

Szóval ezt figyeld:

Mekkora arc, mekkora hang, mekkora szív, és mekkora tüdő.. 1:50-től úgy fújja, hogy a harmonika lamellái kijönnek a helyükről, és virtuálisan kezet fognak vele, ettől válik még realisztikusabbá ez a sokak számára szokatlan, ismeretlen színpadi kompozíció. Amikor nem elég, hogy valakinek eszméletlen korcs, de mégis tökösen blues hangja van, de még rátesz egy lapáttal ebből.. Hogy mi ez? Vágyak, érzések megfogalmazása egy olyan embernek, akinek talán a szavak kevésbé jönnek meg elsőre. Félénken mer csak közeledni, és talán a hangja elveszik a füstös, büdös bronxi kocsmatöltelékek morajában. De aztán elővesz valamit. És az a valami örökre kiemeli őt a szürkeségből.. Így már azonnal kijönnek a hangi adottságai, amit rendkívül precízen tud megfesteni az isteni szájharmonikával. Ami igazából egyáltalán nem röghöz kötött sablonkövetés, hiszen úgy szárnyalnak együtt, mint egy megveszett madárraj, és meneküljön mindenki, akihez közelítenek, mert egyszer meghallgatva soha el nem tűnő örökké ismétlődő emlékhanggá válnak..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.