Mekkora közhely is lehetne. De egyébként nem tűnik túlságosan veszélyesnek. Boldogság van bennem, aminek kifejező ereje a szavak mélységében rejlik:

Hogy milyen gyorsan esszük meg életünk kenyerét, az általában a korunktól is függ. Minden életszakaszban más, és más sebességgel rontanak el mellettünk az évek. Néha afrikai pusztákon törtető vadállatcsorda között érezzük magunkat, akikkel együtt ütemesen faljuk a perceket, és lábaink dobogása alatt hetek, s hónapok tűnnek el az örök vadászmezők fakó képeiben. Siettetjük korunkat, hogy végre a hőn vágyott felnőttkorban lehessünk, igazán menő nagy emberek, persze akkor még csak a zakó, meg kosztüm látszódik, de a zsebeket mázsás súlyként kitöltő kötelességek a ruhák takarásában maradnak.. Aztán fiatal felnőttek leszünk, és rájövünk, hogy érdemes megállni, és rácsodálkozni a világ képeire, hisz a sietség csak agressziót szül, a tudatos élet, a megélt pillanatok, később soha ki nem fogyó emlékezetforrásként segítenek a nehéz percekben.Így megtanulunk alkalmanként lassítani, hogy körülnézzünk és élvezzünk bizonyos pillanatokat. Ekkor egész biztos felnőttünk.. Öregkorban elfogy az út, és mellőlünk egyre több versenytárs is távozik, hirtelen rájövünk, hogy az egész rohanásnak semmi célja nem volt, hisz ebben az életszakaszban jövünk rá, hogy milyen jó emlékezni, és elcsodálkozni azon, hogy vajon hová is rohantunk annyira.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.