Egyébként első perctől kezdve éreztem szemedben a lehidalt meglepődést:

-És ez?

Igen(?) ez egy tárgy. Nagy tárgy.

És én?

-őőő, ja: Helloszia.

Szóval:

Hagyd, hogy hagyhass

Villámcseppekben fogant erőszakos báj,

mi megint kiskutyaként hív, s te újfent utálsz?

mert már megint visz hozzád, valami túlvilági bűbáj.

Megyek, jövök, jövök, s megyek,

de hányszor még, számítsd ki kedves.

Hisz ma este vén, elemző professzort játszunk,

és a jövő kérdéseit majd vele együtt látjuk.

Olyan hölgy vagy, mint bárki más,

olyan lét vagy, mint senki más.

Hát szavaim súlyai végleg elvesznek a térben,

te mégis csak azt nézed, feszes e a fátylad végre.

Természetem most a jövőlét,

fáradt kiáltással téged is széjjeltép.

De "csak egy percig lennék oltalom"

hogy mikor, s hogy, ez a sorstalon.

..Május 27..

-Éjfél

-Közös dal

-Közös kép

-Közös semmiség

-KÖZÖS-jövő-vivő-

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.